.png)
Rengeteget gondolkodtam, hogy ezt most melyik blogba írjam. (A másikba kiírtam magamból! :P Nem túl kisasszonyosan. :$)
Rengeteget gondolkodok azon, hogy a KicsiLány naplóiba milyen mélységekig vigyem bele életünk sötétebb foltjait. Amennyire ez lehetséges igyekszem elkülönítve kezelni a dolgokat. De mi van, ha időnként ezek összemosódnak, vagy (mint pl. most is,) szembesülök, azzal, hogy nem tudom mindentől megvédeni:
A felismerés ma ért, bár a történet vasárnap kezdődött.
Ma délelőtt átjött Nagyi egy kicsit beszélgetni és játszani. Az utóbbi időben szeret a Kiscsaj nagylányos dolgokat művelni, mint pl. körbeülünk a szobában, és beszélgetünk. Csak úgy mindenről.
Most Csenge kezdte a szót: -Ebéd, papánál, Eccse! (vasárnap ebédelni voltunk a Nagyszüleinél.)
Nagyi: Mi finomat ettél?
Cs: Husikát! (Húslevesbe aprított aprólékot. Imádja!)
Nagyi: És még?
Cs: Á, ehhhh Papa! Sok, na husikát!
Nagyi: De neked is adott belőle?
Cs: NEM!!! (Közben rázta hozzá a fejét, és látszott, hogy elszomorodott a szeme egy pillanatra.)
Miután Nagyi összeszedte a hangját, ami kicsit eltűnt, biztosította, hogy majd Ő főz Neki rengeteg husikát.
Nekem még mindig bepárásodik a szemem, ha eszembe jut.
Fordításban:
Nagyon dúrva, de Csenge tányérjába aprítottak ugyan aprólékhúst, de itthon ezt Apával a leves előtt szokták jóízűen cuppogtatni, majd levessel is egy kicsit. Amikor Após maga elé tette a húsos tálat, meg sem kínálta Csengét! Az, hogy minket sem, már teljesen mellékes.
Miután hazajöttünk, és kisasszonyt letettük aludni, mi megbeszéltük ugyan Apával, de álmomban nem gondoltam volna, hogy az én éppenhogy 2 éves éánykám erről fog mesélni. Erre monják, hogy vigyázzunk, mert mindent elárul? :O Persze ez nem volt titok, de akkor is. Legközelebb a Nagyapját fogja vajon szembesíteni? (Persze nem bánnám, de úgysem hinné el senki, hogy nem az én kezem van a dologban, pedig esküszöm, hogy nem! És pont ezért szakad meg a szívem! Lassan Csengét is felavatják.
Ide írtam, mert ez még sincs annyira szem előtt, de mégiscsak Csenge élete! :S
Rengeteget gondolkodok azon, hogy a KicsiLány naplóiba milyen mélységekig vigyem bele életünk sötétebb foltjait. Amennyire ez lehetséges igyekszem elkülönítve kezelni a dolgokat. De mi van, ha időnként ezek összemosódnak, vagy (mint pl. most is,) szembesülök, azzal, hogy nem tudom mindentől megvédeni:
A felismerés ma ért, bár a történet vasárnap kezdődött.
Ma délelőtt átjött Nagyi egy kicsit beszélgetni és játszani. Az utóbbi időben szeret a Kiscsaj nagylányos dolgokat művelni, mint pl. körbeülünk a szobában, és beszélgetünk. Csak úgy mindenről.
Most Csenge kezdte a szót: -Ebéd, papánál, Eccse! (vasárnap ebédelni voltunk a Nagyszüleinél.)
Nagyi: Mi finomat ettél?
Cs: Husikát! (Húslevesbe aprított aprólékot. Imádja!)
Nagyi: És még?
Cs: Á, ehhhh Papa! Sok, na husikát!
Nagyi: De neked is adott belőle?
Cs: NEM!!! (Közben rázta hozzá a fejét, és látszott, hogy elszomorodott a szeme egy pillanatra.)
Miután Nagyi összeszedte a hangját, ami kicsit eltűnt, biztosította, hogy majd Ő főz Neki rengeteg husikát.
Nekem még mindig bepárásodik a szemem, ha eszembe jut.
Fordításban:
Nagyon dúrva, de Csenge tányérjába aprítottak ugyan aprólékhúst, de itthon ezt Apával a leves előtt szokták jóízűen cuppogtatni, majd levessel is egy kicsit. Amikor Após maga elé tette a húsos tálat, meg sem kínálta Csengét! Az, hogy minket sem, már teljesen mellékes.
Miután hazajöttünk, és kisasszonyt letettük aludni, mi megbeszéltük ugyan Apával, de álmomban nem gondoltam volna, hogy az én éppenhogy 2 éves éánykám erről fog mesélni. Erre monják, hogy vigyázzunk, mert mindent elárul? :O Persze ez nem volt titok, de akkor is. Legközelebb a Nagyapját fogja vajon szembesíteni? (Persze nem bánnám, de úgysem hinné el senki, hogy nem az én kezem van a dologban, pedig esküszöm, hogy nem! És pont ezért szakad meg a szívem! Lassan Csengét is felavatják.
Ide írtam, mert ez még sincs annyira szem előtt, de mégiscsak Csenge élete! :S
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése